Aktualitások

Információk a 2024. évi naptárakról -##- Változások a szemétszállítási díj fizetésével kapcsolatban -##- Nagydarabos műanyag hulladék átvétele szünetel -##- Textil hulladék díjmentesen leadható minden hulladékudvarban

Idén is a P-nappal indult a város napi rendezvénysorozat. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a Netta-Pannonia közös programja nem csak a fiataloknak szólt: a szervezők igyekeztek megszólítani minden korosztályt.
 
Hagyományosan a P-nappal kezdődik az Erzsébet téri programsorozat. Az első órákban főként a diákokat várták, délután viszont már a felnőttek is bekapcsolódhattak a programokba. - Nagyon fontos, hogy megjelenjünk a város életében, és megmutassuk, hogy ez nem egy elefántcsonttorony. Meg tudjuk mutatni, hogy itt vagyunk, mi az, amivel foglalkozunk, így mélyebb belelátást tudnak nyerni azok, akik ide érkeznek és ezáltal minket is jobban megismernek - fogalmazott Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN kampuszigazgatója.
 
A középiskolásokat útkereső versenyre és filmvetítésre invitálták, a kisebbek pedig részt vehettek a gyermekegyetem látványos kísérleteiben. - Most már azért fogy az érdekes kísérletek száma, de mindig mutatunk újat, amellett pedig a régi kísérletekből is teszünk be egy-kettőt mert örülnek neki a gyermekek és persze igyekszünk mindig újat is mutatni - mondta el Galambos Ildikó, a Soós Ernő Víztechnológiai KFK kutatóközpont vezetője. A vizes kísérletek mellett az informatika is szerepet kapott, hiszen robotfocival, valamint saját fejlesztésű programokkal várták a diákokat a P-nap kezdetén.