Aktualitások

Úttisztító munkatársakat keresünk. -##- Október 1-től változott a nyitvatartás! -##- Házhoz menő üveggyűjtés indult.

Nagykanizsa a legvirágosabb, 30 ezer főnél népesebb város!

A zsűri döntése alapján Nagykanizsa nyerte a 30 ezer főnél népesebb települések kategóriáját a Virágos Magyarország versenyen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt. Több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri pedig összesen 49 díjat osztott ki. 2021-ben a legvirágosabb települések Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák lettek, Zalából még jól szerepelt Lenti, mely a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért-díját érdemelte ki, illetve Gyenesdiás, mely az Innovációs és Technológiai Minisztérium díját kapta. A pályázatokat 120 fős szakértő zsűri értékelte.

Virágos Magyarország: Nagykanizsa virágágyás 1 Virágos Magyarország: Nagykanizsa. Fotó: Szakony Attila

A szakemberek Kanizsán a 2020-ban átadott, megújult Eötvös teret ismerhették meg tüzetesebben, mely fontos eleme a háromszögletű terek láncolatának. Közülük ez szépült meg utolsóként, egészen egyedi módon: 49 fát és több, mint 10 ezer cserjét telepítettek ide az illetékesek, miközben az évszázados fákat is megtartották. Az árnyas óriások alatt bújik meg egy modern gyermek-, illetve egy felnőttjátszótér, de aki ahhoz érez kedvet, az okospadokon üldögélve is gyönyörködhet a szebbnél szebb virágágyásokban.

Virágos Magyarország: Nagykanizsa virágágyás 2 Virágos Magyarország: Nagykanizsa. Fotó: Szakony Attila

Egyébként a szakembereknek 2 millió négyzetméter zöldfelületet kell gondozniuk. Az évelőágyak, rózsaágyások 1200 négyzetmétert tesznek ki, s évente 11 300 tulipánhagyma, 21 ezer árvácska és 35 ezer egynyári virág kerül a közterületekre.

Virágos Magyarország: Nagykanizsa virágágyás 3 Virágos Magyarország: Nagykanizsa. Fotó: Szakony Attila

– A zsűri tagjai évek óta nyomon követik a város zöldterületeinek fejlődését – mondta Balogh László polgármester. – Szakmai tanácsaikat mindig megfogadtuk, ennek is köszönhető talán a siker, de köszönetet kell mondani a városfejlesztőknek is, mert a 3 háromszög alakú tér zöldítése sokat nyomott a latban. Köszönöm a Netta-Pannonia cégcsoport és a Via Kanizsa munkatársainak, s nem utolsósorban a lakosságnak is, mert ügyel a szép környezetre. Nem állunk meg itt, ugyanis neveztünk a 2023-as Entente Florale Europe nemzetközi város- és faluszépítő versenyre is.

Forrás: Horváth-Balogh Attila, zaol.hu - 2021. 10. 06. 14:34
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nagykanizsa-a-legviragosabb-30-ezer-fonel-nepesebb-varos-5655830/


Netta-Pannonia kisfilm a Kukások Világnapja alkalmából